Szétszakadásom hatalmas felismerésekre adott lehetőséget. Különböző megnyilvánulásaim által megtapasztalhattam egyik és másik önmagam.
Izgalmas játékba kezdtem.
Mivel bizonyos fokig tudatom is részekre szakadt, képessé vált különböző nézőpontok befogadására és megvizsgálására, miközben valójában egységben volt.
Ahhoz, hogy ezt jobban megértsd, kérlek képzelj el homokszemeket egy légüres térben lebegve. Most gondold azt, hogy Te vagy a homok. Először csak az egyik szem, aztán a második, a harmadik, a negyedik, majd az összes homokszem. Képzeld el, hogy képes vagy mindegyik nézőpontját megélni, és “látni” a többit. Persze ez a “látni” megint csak hamis szó itt, és csak a megértést segíti, hiszen nem lát egy homokszem és akkoriban én sem tudtam, mi az, hogy “látni”. Én csak tudtam, hogy mi van. (És ezt lehetetlen ennél jobban elmagyarázni.)
Valami ilyesmi volt.
Vonzások és taszítások jöttek létre, és ez jónak tűnt. A vonzások által, létrejött több részecskéből egy nagyobb. Voltak amik összeolvadtak és akadtak, amelyek távolabb maradtak, de mégsem mentek messzire. Ott köröztek a nagyobb egyesülés körül. Így alkottak egy egészet. Számtalan kis energia-egységem azután összeállt egy nagyobbá és ezek körül is kialakultak követő-keringők.
Egyre jobban élveztem a folyamatot.
Igyekeztem változatossá és mégis működtethetővé tenni részeim sokaságát. Tanultam minden egyes történésből. Felfedeztem, hogyan létezhet minden együtt, miközben különálló.
Soká tartott.
De izgalmas játék volt.
Sok hogyant és mikéntet kellett kitalálnom. Olyan szabályokat és törvényszerűségeket alkottam, melyek a legparányibb és a leghatalmasabb formában is működőképesek. (Tudod, mint egy atom és egy csillagrendszer.)
Szerintem jól kitaláltam. (Ez most kicsit úgy hangzik, mintha előre kigondoltam volna és aztán alkottam volna meg. DE NEM! )
Apránként, lépésről-lépésre lett enyém a tudás.
Figyeltem a történéseket magamban. Megtartottam, ami jónak tűnt, és elvetettem, ami nem látszott hasznosnak. Megfigyelés. Tapasztalás. Következtetés. Tanulás. Választás.
Megfigyelés. Tapasztalás. Következtetés. Tanulás. Választás.
Megfigyelés. Tapasztalás. Következtetés. Tanulás. Választás. És ezt hihetetlen mennyiségben ismételhetném tovább, míg megérted, hogyan zajlott a “jól kitaláltam”. Ez nem egy ötletet jelentett, hanem aprólékos, mondhatni sziszifuszi munkát.
Energiáim anyagot alkottak, mint ahogyan a megsemmisülő anyag energiát hoz létre. A kölcsönösség, az összhatás és az egymásra hatás biztosította alkotásom örök létét.
Nehéz ezt jobban elmagyaráznom, mert Te, mint emberi lény, jobbára csak álmodban, vagy meditációban vagy képes egy másik létező gondolatait, érzéseit, nézőpontjait egy-az-egyben átvenni. De ha valaha is volt ilyen tapasztalásod, akkor talán felsejlik valami abból, hogy milyen, amikor minden Te vagy. Érzed, tudod, látod, megéled önmagadat, a mondatokat, amiket épp olvasol, a körülötted lévő dolgokat, élőlényeket, és MINDENT. Például, ha most egy széken ülsz, akkor – nem csak az ülőgumóid szempontjából, hanem a szék szempontjából is – érezheted a saját súlyodat, amint az ülésedet nyomja.
Bízom benne, hogy ez a példa, talán egy picit közelebb hozott ahhoz, amit én élek át, éltem át miközben a világmindenséget hoztam létre önmagamból.
