A föld keletkezésének története
A FILM ÉS A FÖLDTÖRTÉNET MÉRFÖLDKÖVEI
A film mintegy ötmilliárd évvel ezelőtt kapcsolódik be a nagy eseményekbe, abban a korban, amikor a mai gyönyörű kék bolygónknak még nyoma sincs a Naprendszerben. Csupán egy újszülött csillag – a Napunk – létezik egyelőre, nagy mennyiségű por által övezve, melyből az elkövetkező évmilliók során a Föld keletkezik. Megszületésekor azonban – nagyjából 4,5 milliárd évvel ezelőtt – bolygónk inkább hasonlít a pokolhoz, mint megtelepedésre csábító édenkerthez: hőmérséklete egyelőre meghaladja az 1200 Celsius fokot, s szilárd felszín híján afféle fortyogó tűzgömböt képez.
A víz – egy heves meteorbombázásnak köszönhetően – 3,9 milliárd évvel ezelőtt érkezik meg a Földre; az óceánjainkban hullámzó, folyóinkban áramló valamennyi vízcsepp többmilliárd éves tehát. Az életadó ősóceán megszületésével az első szigetek kialakulása is elkezdődik – egyelőre afféle ősi szárazulat-kezdemények formájában, melyek ma a kontinenseink magját képezik. Később egy újabb meteorraj szenet hoz a Földre, további forradalmi változásokat, az élet első formáinak megjelenését lehetővé téve. Így lehetséges, hogy 300 ezer évvel később immár sztromatolitokat (fotoszintetizáló cianobaktériumokat) találunk bolygónkon – egy jelentéktelen külsejű, ám oxigéntermelése miatt mégis kulcsfontosságú szervezetet, mely nélkül a Föld ma valószínűleg élettelen pusztaság lenne.
Bolygónk belső erői a szilárd kéreg kialakulása után is rendszeresen hallatnak magukról, s aktivitásuk egymilliárd évvel ezelőtt különösképp megerősödik. Az olvadt földköpeny irányából feláramló hő darabjaira repeszti a geológusok által ma Rodiniának nevezett ős-szuperkontinenst, s vulkánok egész sorát hívja életre, melyek az idő múlásával gigantikus mennyiségű szén-dioxidot juttatnak a légkörbe. A kőzetek üvegházgáz-elnyelése azonban lépést tart a folyamattal, minden idők leghosszabb és leghidegebb, az egykori fortyogó tűzgömböt három kilométer vastag jégpáncél mélyére temető jégkorszakát útjára bocsátva.
600 millió évvel ezelőtt a Föld ismét a dinamikus és reményteljes arcát mutatja: a jégtakaró mostanra elolvadt, a napok körülbelül 22 óra hosszúak, az óceán pezseg az élettől: a többi ősi élőlény mellett immár ott úszkálnak a pikaiák is, melyekre a mai gerinces állatok őseiként tekintenek a pelaontológusok. 375 millió évvel ezelőtt, a devon időszak végén pedig újabb fontos állomáshoz érkezünk az élővilág történetében: megjelenik egy másik különös és fontos faj, az – egyik felfedezője, Neil Shubin által találóan „hal-lábúnak” elnevezett – tiktaalik, mely négy lábkezdeménye segítségével megkezdi a szárazföldek meghódítását, s amely valamennyi négylábú gerinces ősének tekinthető.
360 millió évvel ezelőtt immár a szárazföldek is nyüzsögnek az élettől: élve az oxigénben gazdag légkör nyújtotta lehetőséggel, farkasnagyságú skorpiók, sasokat eltörpítő szitakötők és kétméteres százlábúak uralják a harminc méter magas gigászok alkotta sűrű páfrányerdőket. A nagy nyüzsgésnek azonban váratlanul, minden előjel nélkül vége szakad: a földtörténet legnagyobb kihalási hulláma a fajok 95%-át lesöpri az élet színpadáról, s a Föld kis híján azzá válik, ami kezdetben volt: egy sivár, élet nélküli bolygó.
Ötvenmillió évvel azután, hogy a földi élővilág kis híján teljesen elpusztult, egy új állatcsoport uralja a tengereket és járja a Pangeának nevezett, az Északi-sarktól a Déli-sarkig nyúló gigantikus szuperkontinens erdeit: a dinoaszauruszok, melyek a koruk leghatékonyabb vízi ragadozójaként számon tartottichtyoszauruszoktól a 30 centiméteres fogakkal felszerelt plioszauruszokig 165 millió éven át szorítják ki riválisaikat és tartják rettegésben ellenségeiket.
Ezen a bolygón azonban senki és semmi se legyőzhetetlen: főként akkor, ha egy tíz kilométer átmérőjű aszteroida 70 ezer kilométeres óránkénti sebességgel a Földnek csapódik… A geológiai és paleontológiai bizonyítékok szerint az a pillanat – és még inkább a nyomában következő időszak – drámai hatást gyakorol az élővilágra: az ütközés törmelék- és porfelhője sűrű köpenyt von a Föld köré, elsorvasztva a növényeket és éhhalálra ítélve a velük táplálkozó állatokat.
47 millió évvel ezelőtt a légkör immár a mai összetételét mutatja, a napok majd’ 24 órán át tartanak, s a nagy kőzetlemezek továbbra is mozgásban vannak: a legfontosabb eseménysor az ázsiai masszívum és a nekinyomodó indiai lemez határvidékén zajlik, ahol egy vadonatúj, 2500 kilométer hosszú és több mint nyolcezer méter magas hegylánc születik: a Himalája. És eközben forradalmi előrelépés tapasztalható az állatvilágban is: megjelenik a korábbi emlősöktől erősen különböző Darwinius masillae, mely a paleontológusok feltételezése szerint a majmok és – közvetve – az ember ősének tekinthető.
20 millió évvel ezelőtt immár valamennyi kontinens a „helyén van”, az egyetlen dolog, ami hiányzik a ma ismert és megszokott képből, az ember. Kisvártatva azonban e tekintetben is változás áll be: a melegebb klíma tönkreteszi az egyik emberszabású majomfaj élőhelyét, kikényszerítve az állatokat az erdőből a nyílt területekre, ahol egyre többször kénytelenek két lábra állni, mígnem aztán végleg ki nem egyenesednek… Ez a legfontosabb lépés az emberiség történetében egészen 70 ezer évvel ezelőttig, amikor a Homos sapiens első csoportjai maguk mögött hagyják Afrikát, hogy benépesítsék a bolygó többi kontinenseit.
A National Geographic Channel tolmácsolásában nagyjából ezek bolygónk 4,5 milliárd éves történetének legfontosabb mozzanatai. A Föld azonban mindössze a felénél jár pályafutásának. Vajon milyen jövő áll előtte, és milyen élőlények fogják birtokba venni? Nos, a kutatóknak erről is vannak elképzeléseik, de ez már egy másik film témája…
